Bemutatkozás

Bocska Marianna vagyok, a barátaimnak Mai

Eredeti végzettségem idegenforgalmi közgazdász, de hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek, nem jó utat választottam hivatásomnak. Mostani eszemmel már 10 évesen tudhattam volna, hogy mit kellett volna már kezdetektől tanulnom, hiszen Legoból, fakockákból, a nagyszülőknél 8 évesen valódi téglából és fából is házat építettem! 

De jobb későn, mint soha! Hobbi szinten ugyan mindig is foglalkoztam lakberendezéssel, bútorok, konyhák tervezésével, de komolyabban csak 5 éve kezdtem el, míg végül 2018-ban határoztam el végleg magamat, hogy az ehhez a tevékenységhez szükséges végzettséget megszerzem és hivatalosan is Lakberendező leszek.

Célom, hogy a legegyszerűbb otthonokban is megtaláljuk a rejtett szépségeket, érdekességeket, hiszen nincsen olyan otthon, amit ne lehet egy lakberendezési magazin címlapján feltüntetni úgy, hogy ne vagyonokat költsünk rá. Egy letisztult stílus megfelelő textilekkel, színekkel, kiegészítőkkel csodákra képes!

Keress bátran, ha csak apró ötletekre, valamilyen irányvonalra, esetleg egy utolsó lökésre vársz, hogy változtass, de akkor is megkereshetsz, ha nagyratörő tervek, álmok vannak a fejedben, csak még nem tudod, hogyan állj neki azok megvalósításához. Keress meg bátran, egy telefon nem kerül semmibe, mégis, lehet, hogy már azzal előrébb kerülsz az elképzeléseid megvalósításában, vagy épp a bizonytalanságaid megszüntetésében. Bízz bennem! Hiszem azt, hogy kis ráfordítással is csodákat tudunk elérni.

Új otthonodat tervezed, vagy esetleg felfrissítenéd azt?

 Ha segítségre lenne szükség a tervezgetéshez....